Imagine dining in a European capital where you do not know the local language. The waiter speaks little English, but by hook or by crook you manage to order something on the menu that you recognise, eat and pay for. Now picture instead that, after a hike goes wrong, you emerge, starving, in an Amazonian village. The people there have no idea what to make of you. You mime chewing sounds, which they mistake for your primitive tongue. When you raise your hands to signify surrender, they think you are launching an attack.
Communicating without a shared context is hard. For example, radioactive sites must be left undisturbed for tens of thousands of years; yet, given that the English of just 1,000 years ago is now unintelligible to most of its modern speakers, agencies have struggled to create warnings to accompany nuclear waste. Committees responsible for doing so have come up with everything from towering concrete spikes, to Edvard Munch’s “The Scream”, to plants genetically modified to turn an alarming blue. None is guaranteed to be future-proof.
Some of the same people who worked on these waste-site messages have also been part of an even bigger challenge: communicating with extraterrestrial life. This is the subject of “Extraterrestrial Languages”, a new book by Daniel Oberhaus, a journalist at Wired.
Nothing is known about how extraterrestrials might take in information. A pair of plaques sent in the early 1970s with Pioneer 10 and 11, two spacecraft, show nude human beings and a rough map to find Earth—rudimentary stuff, but even that assumes aliens can see. Since such craft have no more than an infinitesimal chance of being found, radio broadcasts from Earth, travelling at the speed of light, are more likely to make contact. But just as a terrestrial radio must be tuned to the right frequency, so must the interstellar kind. How would aliens happen upon the correct one? The Pioneer plaque gives a hint in the form of a basic diagram of a hydrogen atom, the magnetic polarity of which flips at regular intervals, with a frequency of 1,420MHz. Since hydrogen is the most abundant element in the universe, the hope is that this sketch might act as a sort of telephone number. | Képzelje el, hogy egy olyan külföldi fővárosban ebédel, amelynek a nyelvét nem ismeri! A pincérrel csak ímmel-ámmal beszélnek közös nyelvet, de azért valahogy sikerül tőlük rendelni egy beazonosítható fogást, amit elfogyaszt és kifizet. Most pedig képzelje el azt, hogy egy kirándulás során eltéved, és korgó gyomorral egy amazóniai faluban találja magát! Az ottaniak nem tudják, hová tegyék. A szájával evést mímel, mire ők azt hiszik, hogy kezdetleges a nyelve. Lemondást illusztrálandóan felemeli a kezét, mire ők azt hiszik, hogy támadásba lendül. Közös kontextus nélkül nehéz kommunikálni. Vegyük példának okáért a radioaktívhulladék-tárolókat, amiket háborítatlanul kell hagyni több 10 000 évig… Figyelembe véve, hogy a ma angolul (vagy akár magyarul – a ford.) beszélők többsége a nyelvnek már az 1000 évvel ezelőtti állapotát sem érti, a sugárzó hulladékra figyelmeztető jelzések létrehozásával bizony megszenvedtek az alkotók. A felelős bizottságok mindenfélét kitaláltak a toronymagas betonkaróktól kezdve az Edvard Munch-féle Sikolyon keresztül a génmódosítással riasztó kékbe boruló növényzettel bezárólag. A jövő próbáját semelyik sem állja ki garantáltan. Azok közül, akik a hulladéklerakós jelzéseken dolgoztak, többen résztvevői lettek egy még ennél is nagyobb próbatételnek, amelynek célja: kommunikáció a földönkívüliekkel. Ez utóbbiról szól az Extraterrestrial Languages című új könyv, melynek szerzője Daniel Oberhaus, a Wired újságírója. Semmit nem tudunk arról, hogy hogyan vehetnek fel információt a földönkívüliek. Az 1970-es évek elején kiküldött Pioneer–10 és Pioneer–11 űreszközön is van egy fedetlen testű embereket és egy bolygónkhoz vezető, lényegre törő térképet megjelenítő tábla – de még ez a nyers dolog is azt feltételezi, hogy az idegen lények látnak. Mivel szinte kizárt, hogy egy ilyen űreszközre ráakadnak, ezért a Földről fénysebességgel sugárzott rádióadások nagyobb eséllyel teremtenek velük kapcsolatot. De ahogy egy földi rádiót a megfelelő frekvenciára kell hangolni, ugyanúgy egy csillagközit is. Hogyan hibázhatnak rá az idegenek a kívánt frekvenciára? A Pioneer-tábla segítséget ad egy egyszerű ábra formájában, mely egy hidrogénatomot szemléltet; az atom mágneses polaritása rendszeres időközönként átfordul, 1420 MHz-es frekvenciával. Mivel a hidrogén a világegyetem leggyakoribb eleme, ezért remélhető, hogy az ábra majd működhetne egyfajta telefonszámként. |